Böiler
A Böiler egy 2000-ben poénnak indult punk zenekar.
Annak ellenére, hogy komoly szándék nem volt elég hamar elindult az érdeklődés, ami talán annak köszönhető, hogy ezt a fajta
bunkó punk teljesen hiánycikk volt az országban akkortájt. 2003-ban megjelent
az első nagy lemezük, majd 2005-ben egy ep. Elindultak a külföldi turnék is
2007–2014 nem inaktívvá váltak külföldi tartózkodás miatt. Majd újra kezdték
dacára a korábbi búcsúkoncerteknek. Közben folyamatosak voltak tagcserék, ami
szintén hagyomány volt a kezdetek óta. Újabb ep-ék és egy vinyl is megjelent az
egyik oldalán a 2005-ős Nem bírunk már magunkkal ep-vel a másikon 2018 Budapest
ep-vel. 2022-re az apátia lett úrra mindenkin, aminek egy felkérés vetett véget.
Legyen a böiler a Circle Jerks budapesti koncertjén az előzenekar. Ez egy dobos
cserével volt csak megoldható, így került Makkai László (a Lazarvs) képbe. A
zenekarhoz Sass András gitáros is csatlakozott 2024-ben.